GYIK

Ki hozta létre a Váci Kosarat?

A Váci Kosár webshopot a Váci Egyházmegye Vidékfejlesztési Iroda hozta létre. 

Miért indult a Váci Kosár?

Egyfelől a helyi és Vác környéki kistermelők, őstermelők segítése a célunk, másfelől pedig a lakosság jó minőségű háztáji és kézműves termékekhez juttatása, illetve a hozzáférés, az egymásra-találás  egyszerűsítése.  A kínálatban a (csütörtök délutánonként a Székesegyházzal szemben megrendezett) Püspöki Gazdapiac termelőinek termékeit igyekszünk közvetíteni a kezdetektől netes felületen keresztül is, de mára sokkal bővebb a termékpaletta, és olyan termékek is felfedezhetőek a weboldalunk kínálatában, amelyekkel a  csütörtök délutáni „élő” piacon nem találkozhatnak vásárlóink. Továbbra is nyitottak vagyunk újabb termelők segítésére: a feltételeknek megfelelve az „élő” és  a „netes” piacra is várjuk, ha a termékeik is  megfelelnek a minőségi követelményeknek, hiszen célunk, hogy vásárlóink kosarába kizárólag jó minőségű áru kerülhessen.

Miről szól a „Váci kosár”?

A mai rohanó világunkban gyakran csak a gyors beszerzésekre van időnk, egyre jobban háttérbe szorulnak a vidék termelői, a piaci kofák jó minőségű portékái - miközben hangsúlyos fogalom napjainkban  mind a  környezettudatosság, mind az egészséges táplálkozás. A Váci Egyházmegye Vidékfejlesztési Iroda évek óta működteti a Püspöki Gazda Piacot, ahol helyi és környékbeli termelők árulják saját termesztésű illetve készítésű termékeiket. A Váci Kosár kezdeményezés azért született, hogy a termékeket mindenki számára elérhetővé tegyük online is, heti rendszerességgel a „Váci Kosár” webshopon. Az a célunk, hogy segítsük a kistermelőket, őstermelőket, minőségi kézműves munkákat kínálókat és egyúttal a lakosság hozzájutását biztosítsuk jó minőségű háztáji és kézműves termékekhez. A mi feladatunk, hogy kiválasszuk a legjobb minőségű terméket, akár sajtokat, akár mézet vagy zöldséget, gyümölcsöt, továbbá ellenőrizzük a termelés módját, az engedélyeket és hogy tartsuk a kapcsolatot a termelőkkel. A megrendelésein keresztül Ön is  támogatni tudja a Vidékfejlesztési Iroda munkáját, a házias ízek elérésén túl segíti a termelőink életképességét, munkáját. Legyen Ön is vásárlói közösségünk tagja!

Hol tudom átvenni a megrendelésemet?

Egyéni rendelését az Irodánkban, a Váci Székesegyházhoz (DOM-hoz) közel, a Püspöki Palota bejáratával szemben levő Irodánkban lehet átvenni. (Váci Egyházmegye Vidékfejlesztési Iroda, Migazzi tér 6.) (Zárt átadópontokként csatlakozhatnak Vásárlói Közösségünkhöz kisebb-nagyobb csoportok is - pl. váci munkahelyi, pedagógusi, egyéb közösségek -, akiknek összegyűjtött rendeléseit (névre szólóan külön csomagokban és külön árral ellátva) heti rendszerességgel ingyenesen kiszállítjuk az adott helyszínre. Ez egy nagyon kényelmes és időtakarékos vásárlási lehetőség, amellyel a csoportos rendeléseket kívánjuk támogatni, pl. a munkahelyükre megbeszélt időpontban biztosítva a kiszállítást. Ha Zárt közösségi központként csatlakoznának, a kérést a vacikosar@vacem.hu-n jelezhetik.

Pénteken meddig vehetem át a rendelésemet?

Pénteken délután 18 óráig biztosítjuk irodánkban az átvételt.(Vác Migazzi tér 6.) (A héten szerda délig leadott megrendelését már csütörtökön is átveheti, 16 óráig!)

Milyen termékeket rendelhetek?

A https://www.vacikosar.hu/ oldalon balra találhatják a termék-kategóriákat. Pékáruk, hús- és tejtermékek, mézek, lekvárok, egyéb házi finomságok, különlegességek is szerepelnek kínálatunkban. Igyekszünk folyamatosan bővíteni a termékpalettát, ehhez természetesen örömmel fogadjuk az Önök javaslatait, termelők jelentkezését egyaránt.

Szeretnék állandó rendelést leadni bizonyos alap termékekre (joghurt, kenyér, kalács, natúr sajtkrém, házi füstöltsajt), amiket minden héten kérek. Van erre lehetőség vagy hetente kell külön rendeléseket minderre leadnom?

Köszönjük, hogy állandó megrendelőként csatlakozik a Váci Kosár Közösségéhez! Van erre lehetőség, kérjük, vegye fel munkatársunkkal a kapcsolatot a vacikosar@vacem.hu-n!
Bármikor később módosítható az állandó megrendelése, kérjük, figyeljen arra, hogy a szerda délig tartó megrendelést tudjuk csak azon a héten pénteken biztosítani. A további termékekre külön adhat le megrendelést, mint például az idény zöldségekre, gyümölcsökre vagy azokra a termékekre, amelyekre nem heti rendszerességgel van szüksége, ezért a hetinél ritkábban rendelné.

Hűtőben tárolják a romlandó termékeket (pl. hús, sajt) átvételig?

Természetesen, rendelkezésünkre áll ehhez külön hűtő a húsnak és külön hűtő a tejtermékeknek is!

Rendelhetek egy szál kolbászt is?

Természetesen. A webshopon az adott terméknél látható, hogy milyen rendelési egységre vonatkozik az ár. (Ha például az ár 10 dkg-ra vonatkozik, akkor is rendelhet egy szálat, azt éppúgy lemérve, blokkal kapja a kedves vásárlónk kézhez az irodánkban, mint a piacon történő vásárláskor szokásos.)

Nem találtam egy számomra jól bevált terméket. Miért nem kapható a Váci Kosáron?

Kérjük, írja meg, milyen kipróbált terméket, esetleg kinek a termékét hiányolta webshopunkról, szívesen bővítjük megbízható, minőségi portékákkal a kínálatunkat. (vacikosar@vacem.hu)
Észrevételeit, tapasztalatait is várjuk és köszönjük a Váci Kosárral már együttműködő termelőink termékeiről.

Elakadtam a megrendeléskor. Mit tegyek?

Arra kérjük, hogy egyeztessen velünk: küldjön a vacikosar@vacem.hu e-mail címre egy levelet a hibáról SOS RENDELÉS tárgy megjelöléssel, vagy keresse telefonon a Váci Kosár csapatát bizalommal a 27 814 106-os számon, hogy segíthessünk.

Hogyan lehet csatlakozni termelőként?

Szeretné, hogy terméke felkerüljön az oldalunkra? Hívjon minket bizalommal kérdés esetén, vagy várjuk a csatlakozási szándékáról sorait a vacikosar.hu-n keresztül itt: https://www.vacikosar.hu/csatlakozom-termelokent/
Nem csak egy listát fogunk kérni a termékeiről, árral és pár fotóval együtt, hanem szeretnénk engedélyein túl megismerni a termelői hátterét is, hogy megbízható termelőként bátran ajánlhassuk vásárlóinknak. Keressen bennünket együttműködési szándékával bizalommal, adja meg pár soros bemutatkozása mellett elérhetőségeit és mi örömmel felvesszük Önnel a kapcsolatot! 

Ajánlhatok termelőt?

Ha ismer olyan termelőt, aki megbízható minőségű termékeivel színesítené a kosarunk nyújtotta kínálatot, örömmel várjuk és köszönjük javaslatát! vacikosar@vacem.hu 

Biztosan azt fogják összekészíteni, amit rendelek?

A webshop részletes információi segítik Önt abban, hogy megrendelése minél pontosabb legyen. Például: fel vannak tüntetve a dkg adatok, amelyekre a rendelési egység illetve az ár vonatkozik.A különböző szalonnáknál, kolbászoknál is így látható például 10 dkg-ra.
Fel van tüntetve, ahol szükséges, a legkisebb rendelhető mennyiség is, részletekkel, pl. füstölt tehénsajt rendelése esetén 50 dkg-ra van megadva (de természetesen rendelhet egy teljes guriga sajtot is, ami kb 60-70 dkg.) Minden esetben a megjegyzés rovatban kell feltüntetni, mekkora mennyiséget szeretne. Természetesen, mint egy hagyományos piacon, a termelőtől mi is dkg-pontosan kapjuk meg a termékét, amelyet a blokkal együtt továbbadunk önnek, így látja a rendelés átvételekor a pontos dkg-ot és hozzá az árat is.
A megjegyzés rovatban kell feltüntetni azt is választható termékfajták esetén, hogy melyiket szeretné! Például az édes joghurtok közül eper, banán, szamóca, szilva, barack, meggy, málna, feketeszedres, feketeribizlis, piros ribizlis, vegyes gyümölcsös, erdei gyümölcsös rendelhető.  Egész torták közül is többféle rendelhető (puncs, csoki, gesztenye). Ha választott, kérjük, ne felejtse el beírni a megjegyzés rovatba!

Csak a váci lakosoknak szól a Váci kosár?

A Váci Kosár nem kizárólag váci lakosoknak szól, hiszen a Vác városához többféleképpen kötődőeket is megszólítja. Ha Vácra jár dolgozni, akkor például munkahelyi közösségén belül is rendelhet a termelőink portékáiból, (ha munkahelyi közössége Zárt átadópontunk, akkor ingyenesen a munkahelyéhez is szállítjuk és helyben veheti át a névre szólóan összekészített csomagját munkatársaival együtt).

Természetesen egyénileg leadott megrendelését is átveheti, munkába menet vagy akár onnan jövet is, csütörtökön vagy pénteken várjuk városközpontban található irodánkban csomagjáért!

Ha Vác városán halad keresztül vagy Vácra jön a gyermekével egy programra (például egy különórára, vagy könyvtárba) akkor is könnyedén útba ejtheti a Püspöki Palotánál található átvevőpontunkat és átveheti a netes felületen előre megtöltött kosarának tartalmát.

(Ha Zárt közösségi központként csatlakoznának, és zárt átadópontunk kívánnak lenni, a kérést a vacikosar@vacem.hu-n jelezhetik!) Javaslatait, észrevételeit szívesen fogadjuk, küldje el nekünk a vacikosar@vacem.hu-ra!

Mi történik, ha nem vagyok biztos abban, hogy pénteken hat óráig el tudok menni a rendelésemért? Más is mehet a nevemben a csomagomért?

Amennyiben nem személyesen venné át a (neve alatt) megrendelteket, nyugodtan küldhet érte ismerőst, barátot, családtagot is. A neve bemondásával tudni fogjuk, mely termékeket rendelte.  A szerda délig megrendelt termékeket legkésőbb azon a héten pénteken hat óráig tudjuk átadni, azt követően csak következő héten lehet érte jönni, de – főként a nem tartós élelmiszerek esetén – a minőségromlással számolni kell és nem tudjuk pótolni azokat, a megrendelt és összekészített csomag árát a későbbi átvétel esetén is ki kell egyenlíteni. 

Csütörtöki átvételi időpontot adtam meg, de csak péntek lesz jó. Van ezzel tennivalóm?

Előfordulhat, hogy lerobbant az autója, dugóba került vagy egy nem várt program becsúszott az átvétel tervezett csütörtöki napjára, és személyesen nem tud a megrendeltekért jönni. Nem gond, a termékek átvételével megbízhat mást is, és a nevében a megbízott személy is átveheti a csomagját, mi tudni fogjuk a rendelését látva, hogy mit rendelt. Ha nem az ismerősét küldené, akkor pénteken is átveheti a csomagját délután hat óráig! (Természetesen megköszönjük, ha a változásról értesít bennünket!)

Nem kaptam visszajelzést. Mit tegyek?

Leadta a megrendelést a szerda déli rendelési határidő előtt? 
Ha minden rendben ment a rendelés leadásakor és azt szerda 12 óra előtt küldte el nekünk, mégsem kapott visszajelzést, akkor arra kérjük, hogy egyeztessen velünk: küldjön a vacikosar@vacem.hu e-mail címre egy levelet, vagy keresse telefonon a Váci Kosár csapatát bizalommal a 27 814 106-os számon, hogy segíthessünk.

Van lehetőség elektronikusan fizetni?

Jelenleg kizárólag készpénzes fizetési mód áll rendelkezésre. Bankkártyával, vagy előre feltöltött egyenleggel való fizetés egyelőre nem áll rendelkezésre.

Tudom módosítani a darabszámot?

A rendszer automatikusan mindenből egy db-ot ír be, ha szükséges, módosíthatja a darabszámot s törölni is tud a rendelési felületünkön. 

Regisztrálnom kell a vásárláshoz?

Amennyiben régi vásárló, a bejelentkezéshez csupán az e-mailben megküldött kódot kell beírnia és a rendszer automatikusan betölti az adatait. A rendszerünk régi vásárlóként belépést, új vásárlóként regisztrációt kér.

Amennyiben új vásárló, akkor regisztráció szükséges, melyet az első vásárlás alkalmával tud megtenni. Kezdje el a megrendelést és a rendszer automatikusan felkínálja a regisztrációt („Új vásárló” felület). Itt a számlázáshoz szükséges adatait kell megadnia. A regisztráció végeztével a rendszer egy belépési kódot küld Önnek a megadott e-mail címre, ez szükséges a legközelebbi vásárláshoz. Ezáltal nem kell minden vásárlás alkalmával megadnia számlázási adatait, azok automatikusan betöltődnek.  

Bizalmasan kezelik a megadott adataimat?

A megadott adatokat a hatályos jogszabályoknak megfelelően bizalmasan kezeljük. Erről bővebben az adatvédelmi tájékoztatóban olvashat, melyet szintén megtalál oldalunkon.

Hol tudok írni megjegyzést? / Milyen információkat közölhetek a megjegyzés rovatban?

Néhány esetben szükséges lehet „megjegyzés”-ként bővebb információ a megrendeléséhez. Például azokból a termékekből, amelyeknél választási lehetőség van: pl. többféle ízesítésű édes joghurtból, tortából, stb. A „Megrendelés visszaigazolása” ablak megjelenésekor van lehetőség megjegyzés írására. Azt is itt célszerű jelezni, ha például egész csirkét, szál kolbászt vagy guriga sajtot kér. Hogy rendelése átvétele gördülékenyebb legyen, a megjegyzés rovatba kérjük, hogy írja be: várhatóan melyik napon és időszakban szeretné átvenni a csomagját.

Pontosan kiszámítják a rendelési végösszegemet?

 Abban az esetben, ha Ön kimérendő  árut (is)  vásárolt, akkor az adott kilós áru tétele mellett  tájékoztató jelleggel megjelenik ár. (Ebből adódóan a végössszeg is tájékoztató jellegű). Az áru átvételekor a számla természetesen már a termelőnk által pontosan lemért mennyiségnek megfelelő tényleges árat tartalmazza, miként az megszokott a piacos vásárláskor is a kimért áruk esetében.

Kapok visszaigazolást a megrendelésemről?

A rendelés feldolgozását követően e-mailben küldünk visszaigazolást.

Csak szerda délután adtam le a rendelésemet. Mikor vehetem át?

Minden héten szerda 12 óráig tudjuk garantálni a webshop felületén keresztül leadott megrendelés teljesítését azon a héten. A később leadott megrendelések már automatikusan a következő heti rendeléshez adódnak. Felmerült kérdés esetén mindenképpen a telefonos érdeklődést javasoljuk.  

„A készlet erejéig” kiírás jelentheti azt, hogy nem lesz folyamatosan az adott termékük?

A készlet függvényében változhat a termelőink kínálata, hiszen nem kizárólagosan ezen a felületen kínálják portékáikat. Ezzel együtt arra törekszünk, hogy minél inkább jelen legyenek folyamatosan a kiváló minőségű, vásárlóink által kedvelt és megismert termékek. 

Mikor vehetem át a megrendelésemet?

A (szerda déli határidőn belül) megrendelt árut átveheti a megrendelést követő csütörtök 14 – 16 óra között, pénteken 08 – 18 óra között.

(A szerda 12 óra után leadott rendeléseket a következő hét átvételi idejében  - csütörtök 14-16 óra  és péntek 08-18 óra között - veheti át.)

A megjelölt időpontokon túl nem lehet a csomagot átvenni!

Mennyi ideig tart a csomagom átvétele?

A megrendelt áru azonosítója alapján a megrendelését összekészítjük, így Önnek csupán pár percet vesz igénybe a vásárlás. Kérjük, a megjegyzés rovatba  írja be a várható, tervezett érkezési idejét, hogy az átvétel még  gördülékenyebb lehessen.

Hogyan fizetek a rendelésemért?

A vételárat a Váci Kosár Átvételi Ponton (Vidékfejlesztési Iroda, Vác, Migazzi tér 6.) az átvételkor fizetheti. A rendelése végösszege azoknak a nyugtáknak az összesítésével  alakul ki, amelyeket minden termelő kiállít az Ön által megrendelt termékéről. A Vidékfejlesztési Iroda ezeket az összegeket nem terheli további költségekkel!